A SOPRONI VERSMONDÓK HONLAPJA
"A vers valami éteri magány, amit mégis meg lehet osztani!" /Gyurkovics Tibor/
MENÜ



„A vers valami éteri  magány, amit mégis meg lehet osztani…”


/Gyurkovics Tibor/


Megalakult a Soproni Városi Versmondó
Stúdió


2012 márciusában megalakult Sopronban a Városi Versmondó Stúdió. Tagjai középiskolások, egyetemisták, felnőttek és szépkorúak.  Többen részt vettek már a Magyar Versmondó Egyesület versmondó táboraiban, és versenyeket is nyertek. Művészeti vezető: Orbán Júlia, Radnóti- és Latinovits-díjas versmondó.


Első igazi próbatételük a Felolvasó Maraton szervezése volt. A Költészet napján 12 órás felolvasással próbálták a lakosság, a soproni polgárok figyelmét felhívni az olvasás és a költészet fontosságára, előtérbe állítva az évfordulós költőket, írókat: József Attilát, Karinthy Frigyest, Örkény Istvánt és Arany Jánost. A város valamennyi iskoláját megmozgatta a rendezvény, ezenkívül nyugdíjas klubok, soproni költők, versmondók, pedagógusok, iskolaigazgatók is vállalkoztak e nemes feladatra, a  felolvasásokra. A rendezvény színvonalát emelte, hogy a város első embere,  Dr. Fodor Tamás polgármester és a Nyugat- magyarországi Egyetem rektora , prof. Faragó Sándor nyitotta meg a Maratont,  felolvasva kedvenc költeményeiket.


A Versmondó Stúdió minden héten csütörtökön tartja a foglalkozásait  a soproni GYIK Rendezvényházban /Ady E. u. 10./ este  18 órától. A műhelymunka  /beszédtechnikai gyakorlatok, verselemzések...stb. / mellett versenyekre való felkészítés is zajlik, valamint a városi rendezvényeken való rendszeres szereplés . A  Stúdió tagjai legutóbb  Rakovszky Zsuzsa Kossuth-díjas soproni költő, író és műfordító író-olvasó találkozóján is közreműködtek.


Az Ünnepi Könyvhéten rövid műsort adtak a kortárs magyar líra legkiválóbb alkotásaiból, majd Devecseri Zoltán Zsindelyszárnyakon c. kötetét mutatták be. Devecseri Zoltán a „Költészet Tavasza” zilahi költészeti és versmondó rendezvény egyik "örökös" részvevője, a Magyar Versmondók Egyesületének tagja.



A Soproni Versmondó Stúdió tervei között szerepel „Gyöngyszemek” címmel a Sopronban élő és alkotó írók és költők  /Kerék Imre, Sarkady Sándor, Both Balázs, Bősze Balázs, Huszár László és a többiek/ alkotásait bemutatni szerkesztett zenés-verses műsor ill. versszínházi előadás formájában.


A  Stúdióba folyamatosan lehet jelentkezni,  foglalkozásokat egész nyáron tartanak.


Információ: www.soproniversmondok.freewb.hu
vagy http://orbanjulia.freewb.hu/

 

Asztali nézet